Gender Racing Team: Utolsó felvonás

A Gender Racing Team számára megkezdődött a 2014-es szezon záró versenyhétvégéje a Hungaroringen.

Reggel 8 után pár perccel már az első időmérőt is teljesítették. A bajnokság még nyitott az első két helyen Rónai Tomi és Eszenyi Laci áll. A kvalifikáció jól sikerült a csapat számára. Tóth Tamás csapatfőnök izgatottan várja a versenyt.

„Túl vagyunk a hétvége első időmérőedzésén, ami Rónai Tomi kategória első helyet, Eszenyi Lacinak harmadikat sikerült megfognia a rajtrácson. Zozónak sajnos most nem jött túl jól ki a lépés, hiszen a váltóbowden szakadás miatt gyorsan be kellett fejeznie a kvalifikációt. De a versenyre kiküszöböljük a hibát és teljes erőbedobással állunk a rajrácsra.”

A legjobb időt Rónai Tomi szerezte meg, aki kockáztatott, de sikerült elérnie a kitűzött célt.

„Egyetlen mért kört futottunk, mivel úgy éreztük, hogy nincs értelme tovább koptatni a gumikat. Ezzel nagyot kockáztattunk, de sikerült megtartani a kategória pole pozícióját. Várom a versenyt, ugyanis nagy a tét.”

Eszenyi Laci kopott gumikon teljesített az időmérőt, de így is sikerült a kategória harmadik helyét megszereznie.

„Miután összevesztünk a kordonőrrel és sikerült bejutni a pályára, próbáltunk egy jó időmérőt menni a hideg pályán, de az autó nem úgy viselkedett, mint ahogy szerettük volna. A versenyre próbálunk néhány beállítást megváltoztatni és reménykedünk, hogy az új gumik meghozzák a tapadást hátra.”

Balogh Zoltán nagy tervekkel érkezett a Hungaroringre, ám a technika ördöge megtréfálta a 16 éves versenyzőt.

„Nagy tervekkel vártam a hétvége első időmérőjét, de egy technikai hiba miatt sajnos csak egy mért kört tudtam teljesíteni. De a pontokat a versenyen osztják, még nincs veszve semmi. Keményen kell hajtanom, de meglátjuk mi lesz a kockászászló után.”

Fél 12-kor a hétvége első versenyének is nekivágnak a csapatok.

Partnereink