RUTINBÓL “DOLGOZUNK”!!

Feszített tempóban zajlik a hungaroringi záróhétvége szombati napja a formula autós mezőny számára.

A Gender racing Team ennek ellenére a topon van, és az újabb – ma már második – időmérő edzés után, Rónai Tamás személyében lényegében bajnokként újabb kvalifikációs sikert könyvelhetett el!  

Tamást kérdeztük érzéseiről: Két etapban szerettük volna ezt az edzést is teljesíteni. Az első részben futott köröm még nem lett volna elég az abszolút harmadik és kategória első helyhez. Amint kiálltam egy keréknyomás ellenőrzésre, szembesültünk vele, hogy az első vezetőszárny “megadta magát”, így a gyors javítással is vesztettünk pár percet. Ennek ellenére másodjára nekigyürkőzve már sikerült az áhított idő elérése, de még így is maradt benne. Várjuk a holnapi esőtáncot, – titkon bízunk benne, hogy megérkezik – és vele az erősebb autók legyőzésének lehetőségét!  

Eszenyi László: A kategória második helyem ellenére sem vagyok elégedett. Továbbra is hátráltat egy hiba, aminek “köszönhetően” nem tudom azt az időt autózni, amire képes lennék, a közelébe sem érek a határaimnak. Olyan fajta mechanikai hibára gyanakodunk, ami merevségéből fakadóan a teljes autóra hatással van. Igyekszünk megtalálni a módját, hogy helyrerakjuk a dolgot, és a holnapi versenyen tovább fejlődjünk!  

Stern Roland: A száraz pályán futott időmérő edzésen – érzésem szerint – kijött a tapasztalat hiánya, ezért igaz nem kellő mértékben, de magamhoz képest most is fejlődtem, ami a kategória harmadik helyére volt elég. Most igyekszünk összeszedni a mai nap gyűjtött tapasztalatokat, és ezekből táplálkozva holnap ismét szintet lépni, de minimum megpróbálni! A nap elején futott összetett második kvalimnak pedig kifejezetten örülök!  

Tóth Gender Tamás így értékelt: A hétvége második időmérő edzésén is túl vagyunk, Tominak sikerült megfutni élete leggyorsabb körét a Hungaroringen, 1:46.1-et, amire magyar pilóta ilyen géppel még nem volt képes. Eszenyi Lacinak még az autóval továbbra is problémái vannak, amit próbálunk a holnapi – ami a szezon tizedik futama – versenyre rendbe tenni, de így is jó volt ez az eredmény a kategória második helyére. Stern Roland a hétvégén ismét sokat fejlődött, versenyről versenyre, körről körre folyamatosan gyorsul.  

Partnereink