HÁRMAN TÁMADUNK!!

Nos, a csalóka kezdőkép ellenére nem a két Úriember indul Rónai Tomi oldalán, a Pannónia Ringen, ahonnan természetesen nem hiányozhat a címvédő Gender Racing Team sem! 

Ám a két bevált bajnok Rónai Tamás és Eszenyi László mellett egy új fiú, Stern Roland is harcba száll a minél jobb helyezésekért! Velük beszélgettünk!  

Kedves Roland, új arc vagy a hazai gyorsasági motorsport életben. Szeretnélek bemutatni az olvasónknak. Mit érdemes, kell rólad tudniuk?

Stern Roland, Gender Racing Team: Fogas kérdés! Kisgyermek korom óta imádom az autóversenyzést, vonz ez a világ. 2012-ig külföldön - Angliában - éltem és dolgoztam, hazatérésünk után alapítottunk egy management céget, a Woodbrook Wealth-et, melynek folytán lehetőségem nyílt időt és energiát, forrásokat invesztálni a gyorsasági pályaversenyzésbe. Tóth Gender Tamás invitálására részt vettem egy teszten, ahol a csapat hathatós segítségével sikerült olyan szinten autózni, ami bizakodásra adott okot. Szó szót követett, részt vettem egy újabb teszten, amely időeredményileg olyan jól sikerült, hogy nem bírtam magam lebeszélni a versenyzésről és most itt állunk a Pannónia Ringen!  

Csapattársaid elmondása alapján meglepően jó eredményeket produkáltál a teszteken. Minek köszönhető a hírtelen eredményesség?

Nem is tudom, talán genetika… A viccet félretéve, beültem kipróbáltam, és valahogy ráéreztem. Eddig nem voltam aktív szereplője a motorsport világának. Persze sokat szimulátoroztam, de az természetesen nem ugyanaz… Az első alkalom után, már higgadtan, leültünk Rónai Attilával és Rónai Tomival, akik nagyon részletesen, szívvel lélekkel magyaráztak el nekem mindent. Innentől még többet próbáltam kihozni az autóból, ők még többet segítettek, így egyre jobb és jobb, mondhatni versenyképes eredmények születtek, így alakult ki ez az összkép.  

Mik a célok, a tervek első formula autós versenyeden?

Nem helyezek magamra nyomást, szeretném élvezni azt, pláne az első futamon, - alázattal hozzáállva a dolgokhoz, hiszen sokszoros magyar bajnokok vannak a mezőnyben - de az autó képes az első három hely valamelyikére, így logikus, hogy optimális esetben a dobogó alsó foka megcélozható. Kiderül, hogy én is képes vagyok e minderre!    

Tóth Krisztián Márk, Rvo.hu: Laci, Tamással ellentétben te nem nagyon találtad a helyed a régi nyomvonalú Old Spa pályán… Tán csak nem tapadásgondokkal küzdöttél? ;) Hogy tetszett az erős nemzetközi mezőny az általunk életre hívott közönségtalálkozón?

Eszenyi László: Nagyon rövid időt tudtam csak veletek tölteni, igaz am igaz: Nem fekszenek nekem ezek a régi autók, gyakran elemelkedtem a talajtól, ehhez nem is tudok mást hozzáfűzni - mókásra sikeredett a dolog! A közönségtalálkozó remek volt, és ezek a kötetlen beszélgetések az F1 ajtaját döngető sztárpalántákkal nagyon érdekesek. Régóta vagyok már a formaautózás világában, - bennfentesként tartom számon magam - de ezek a srácok hintettek el olyan kis apró dolgokat, amik rám is az újdonság erejével hatottak!  

A viccet félretéve, a bajnokság feléhez érkeztünk. Milyen eredménnyel lennél elégedett a szezon végen?

A bajnokság megnyerésével. Tomival folyamatosan űzzük, hajtjuk egymást. Ő minden versenyen a győzelemre hajt és nagyon korrekt módon teszi mindezt, inspirálva engem is a minél erősebb teljesítményre. Ez az egész arról is kell, szóljon, hogy élvezzük, amit csinálunk, ez a jelen bajnokságban tökéletesen megvalósul!  

És mit vársz az előttünk álló hétvégétől?

A Pannónia Ring elviekben nálam egy favorit pálya, körrekordot is sikerült itt autóznom az elmúlt években. Úgy érzem az autóval is egyre jobban megbarátkozom, így reménykedem, hogy most már „készpénzre” tudom váltani az elmúlt hetekben és a versenyeken általam és a csapat által tett erőfeszítéseket!    

Tóth Krisztián Márk, Rvo.hu: Tamás, hogyan készültél a Pannonia Ringen rendezendő fordulóra, és milyen érzésekkel, reményekkel várod azt?

Rónai Tamás: Hosszú idő telt el a Red Bull ringi forduló óta. A szünetben lehetőségem nyílt kicsit pihenni, de hamar nekiálltam a felkészülésnek, mivel ezen a pályán mindig rekkenő hőség fogad minket, így a jó kondi elengedhetetlen. Úgy érzem, kész vagyok a feladatra és nagyon várom már, hogy holnaptól végre megkezdődjön a Pannónia ringi versenyhétvége. Bízom benne, hogy értékes pontokat tudunk gyűjteni mind a két futamon.   

Daniel de Jong és Nathanael Berthon Gp2-es pilótákkal megmérkőzve, old style Forma autókkal versenyeztél - szimulátoron. Mesélnél kicsit az élményeidről?

Hatalmas élmény volt két GP2-es sztárpilótával megmérkőzni, igaz, csak a virtuális világban, de így is nagyszerű tapasztalatokat sikerült gyűjtenem. Élvezetes rendezvény volt, bízom benne, hogy jövőre is visszatérhetek és hasonló képességű pilótákkal nyílik lehetőségem találkozni.  

Volt szerencsém veled találkozni a jubileumi, 30. Magyar nagydíjon is, méghozzá a Gp2 paddockban. Hogy tetszett az atmoszféra, a versenyek?

Az elmúlt pár évben bepillantást nyerhettem a GP2, GP3 paddock rejtelmeibe, amit szezonról szezonra nagyon élvezek. Jó érzés látni azt, hogy ezek a pilóták már kopogtatnak a Formula 1 ajtaján és bármikor lehetőséget kaphatnak a száguldó cirkuszban. Mindenki nagyon készséges, segítőkész így hosszasan szoktam velük beszélgetni, ami nagyon pozitív számomra.          

Partnereink