A GENDER TEAM KÉT MÁSODIK HELYEZÉSSEL ZÁRTA A HÉTVÉGÉT

Gender Tamás fiai nagyobb galiba nélkül átvészelték a hétvége zárófutamát, Rónai Tamás és Hefler Róbert pedig taktikus versenyzéssel két értékes második helyet gyűjtöttek.

Ezúttal a technika megóvása a szokottnál is nagyobb hangsúlyt kapott. A tegnapi események tudatában már a rajtrácsra felállás is hatalmas tett volt a csapattól, Rónai Tamás pedig nagyon szerette volna jó eredménnyel meghálálni a technikai személyzet erőfeszítéseit: 

„Egy jó rajt után sajnos nem tartott sokáig a küzdelem, néhány kanyar elteltével nekem jött az egyik vetélytársam. Szerencsére nem kellett kiállnom, de innentől a futam hátralevő része már csak a túlélésre korlátozódott. Szerettem volna jókat csatázni és harcolni, de valószínűleg elment a futómű balansz. Remélem ennél nincs komolyabb probléma. A csapat összes tagjának szeretném megköszönni a hétvégi munkáját, le a kalappal előttük, elképesztő mélységekből álltunk talpra a segítségükkel.” Hefler Róbert pole-ból indult, de a rajtja csak közepesen sikerült, de így is behozta autóját a kategória második helyére. 

„Nem igazán kaptam el a ritmust a startnál, így a többiek hamar átléptek rajtam. Miután egy kicsit szétszakadt a mezőny, elkezdtem a felzárkózást, és egy darabig tudtam is tartani a lépést az elejével. Sajnos idejekorán elmelegedtek az abroncsok, így párszor lecsúsztam a pályáról, aminek majdnem büntetés lett a vége. Jobnak láttam nem erőltetni a dolgokat, a cél a pozícióm megtartása volt. Nem vagyok telhetetlen, hiszen összességében nagyon jó hétvégét tudhatok magam mögött.” – zárt Robi, aki újonc létére holtversenyben vezeti a bajnoki pontversenyt. Stern Roland ismét peches volt, de nem bánkódik, hiszen jól tudja, ezek a pillanatok is a technikai sport részét képezik: „Már a rajtnál sem éreztem teljesen egészségesnek a váltót, és a gyanúm sajnos gyorsan beigazolódott: az első körben kinyúlt a bowden, nem tudtam normálisan sebességet kapcsolni. Nem lett volna értelme feleslegesen terhelni az autót, így már a május elsejei Nagy Futamra is gondolva inkább kiálltam a versenyből. Most nem a tervek szerint alakultak a dolgaink, de kesergésre semmi ok, dolgozunk tovább vidáman, egységben.” – zárta mondandóját Roland. A kemény hétvége után nem sok pihenő áll a Gender Racing Team rendelkezésére, hiszen holnap már Budapest belvárosában van jelenésük, hogy aztán elsején a Nagy Futam show keretében szórakoztassák a tömeget.  

Partnereink