Genderracingteam

Következő esemény:

2019. 08. 23. 10:00
Slovakiaring, Szlovákia

{:hu}GENDER RACING TEAM – HELYREÁLLT A “VILÁGREND”!{:}

{:hu}Félig komoly címünk egy utalás, a csapat vasárnapi – remek – teljesítményére. A Renault kategórián belül már-már megszokott a Rónai Tamás, Eszenyi László csapatgyőzelem, de voltak a hétvégének momentumai, amikor ez egyéb okokból máshogy alakult – de nem vasárnap!

IMG_1743 (Custom)

Rónai Tamás már az időmérő edzésen tudatosította mindenkiben, harapni fog, lévén majd egy másodpercet javított a már amúgy is kategória pole-t érő saját idején! A későbbiekben aztán az ellenállhatatlan, versenyen nyújtott teljesítményével igazolta is önmagát!

Tamás rendkívüli tempót diktálva győzött a kategóriájában, végig csatázva az erősebb autókkal is, jó párat maga mögé utasítva még az abszolút dobogóra is felállhatott – ami a majd hat kilométeres, lényegében motorerőről szóló pálya és a komoly, nemzetközi mezőny – elég csak a Gp3-ban a Campos Racing-nél is megfordult, osztrák Christopher Höher-t említeni – ismeretében igazán megsüvegelendő produkció a fiatal és rendkívül agilis pilótától!

IMG_1603 (Custom)

Eszenyi Lacinak talán nem ez volt élete hétvégéje – szerencsétlen kontaktba keveredett, rejtett hiba hátráltatta -, azonban a zárónapi versenyzése alighanem sok mindent feledtet! Az autó előző versenyen összeszedett sérülésének betudhatóan nem tudott mért kört teljesíteni a vasárnapi időmérő edzésen, így a szabályok értelmében a rajtrács utolsó helyéről kellett megkezdenie a futamot.

Ám a csapat remek, az etapok közötti gyors munkájának köszönhetően versenyképes autót kapott a rutinos pilóta, aki élt is a lehetőséggel, és nagy küzdelemben a kategória második helyére hozta be a gépet!

IMG_1450 (Large) (Custom)

Mindent összevetve újabb kitünő hétvégét abszolváltak a fiúk, folytatás Szeptember közepén a Hungaroringen!{:}