Genderracingteam

Az Újonc mindent vitt

A Gender Racing Team sikerei a Red Bull Ringen

Természetesen a gyorsasági-ob Ausztriában rendezett fordulóján is ott volt a formaautós mezőnyben a Gender Racing Team három pilótája, Hefler Róbert, Stern Rol

and és Rónai Tamás, akik nem is távoztak üres kézzel.

A csapat újonca, Hefler Róbert a szombati és a vasárnapi kategóriagyőzelmet is behúzta a szokás szerint nem túl bő magyar mezőnyben. A fiatal tehetség az elrontott első időmérő után c

sak a legutolsó helyről rajtolt, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy mindenkin átküzdje magát a Formula Renault

géposztályban.

Nagyon elkaptam a rajtot, már az első két kanyarban jó pár erősebb autót megelőztem. Sikerült gyorsan felzárkózni a kategória második helyére, de aztán megrekedtem egy újabb specifikációs Renault 2000-es mögött. Az egyenesben elnyúlt tőlem, és bár a kanyarokban visszahoztam magam, megelőzni nem sikerült. Az eső is elkezdett csepegni, ekkor már elkönyveltem magamban a második helyet, és már csak az járt a fejemben, hogy gond nélkül célba juttassam az autóm. Ám legnagyobb meglepetésemre a következő körben a vezetést is átvettem, mivel a kategóriánk élén haladó versenyző valamiért a bukótérbe csúszott.” – összegzett Hefler, aki vasárnap is nagyon hasonló forgatókönyv szerint keveredett az élre.

„Csak a kategória negyedik helyére állhattam fel a rajtrácson, és fizikailag is messze kerültem a Renault-os pole-tól. A hangsúly így most is a kármentésen volt, ennek szellemében igyekeztem a futam alatt levadászni a márkatársakat. Közben sokat csatáztam egy erősebb autóval, a futam felénél pedig utolértem a kategóriát vezető pilótát is. Nemsokkal ezután az ellenfelem egy kanyarban elfékezte magát, így egy kis szerencsével sikerült elé kerülnöm, de érzésem szerint erőből is képes lettem volna a helycserére.”

Csapattársának, Stern Rolandnak két dobogó jött össze eközben:

„Egy jó start után minden simán alakult, egészen a hármas kanyarig, ahol a váltóm hatos fokozatban ragadt, és az egész mezőny elhúzott mellettem. Valami összeakadhatott belül, én pedig reflexből rúgtam egyet a kuplungba, és ettől hála az égnek visszatért bele az élet. Innentől próbáltam konzekvens köröket futni és felzárkózni, ez pedig remekül sikerült. Egyik riválisom előztem meg a másik után, csak Robival nem tudtam harcolni, aki ekkorra már nagyon meglépett. Óriási hátrányt sikerült ledolgozni, szinte mindenkivel meccseltünk, aki élt és mozgott” – mesélte Stern, ekkor még nem gondolva, hogy másnap még nehezebb lesz a dolga.

„Az időmérőn ömlő esőben az első gyorskörömön megpördültem, és azzal a lendülettel le is fulladt az autóm. Viszonylag hamar visszatérhettem a pályára, de a következő próbálkozásom is hamvába holt, egy piros zászló vetett véget neki. Ezt még egyszer ugyanígy eljátszottuk, az idő pedig szép lassan elfogyott, és én mért kör nélkül maradtam. A rajtom nagyon jó volt, próbáltam harcolni a combosabb technikákkal, közben szépen lassan áthámoztam magam a kategórián is. Egészen a második helyig jutottam, itt is intettek le, így végül mindkét versenyen dobogóra álhattam. A történtek ismeretében úgy gondolom, remek hétvégét zártunk. Egy számomra ismeretlen pályán, rossz időjárásban, folyamatosan változó pályaviszonyok között is helytálltunk, köszönet érte az egész csapatnak!”

Rónai Tamásnak eközben a magyar bajnokság főkategóriájában jött össze két második hely.

 

„Az első verseny közben épp nagy csatában voltam, amikor kaptam egy áthajtásos büntetést többszöri pályaelhagyás miatt. Én csupán egyszer éreztem hasonlót, de a versenyirányítás máshogy látta – ezzel nem tudunk mit kezdeni. Az áthajtás után egy erősebb Renault mögé értem vissza, akit végül sikerült megelőzni, úgy érzem, mindent kihoztunk a lehetőségeinkből.” – mondta, majd rátért a vasárnap történéseire.

„A kvalifikáción a rengeteg zászlós fázis miatt nem sikerült kipréselni mindent, mégis tetemes különbséggel húztuk be a magyar értékelés pole pozícióját. A futamon jól rajtoltam, ám az első kanyarban rögtön kaptam hátulról egy ütést, ennek hatására elment a balansz, a gép pedig instabillá vált a féktávokon. Kellemetlen volt így versenyezni, de igyekeztem minél többet kihozni a helyzetből, végül sikerült is bejönni a magyar abszolút második helyére. Az autó szépen muzsikált, az időeredmények jók voltak, és a srácok is nagyon jó irányba tartanak a beállításokkal. De azért megnéztem volna, mire vagyunk képesek, ha rendben van az autó…”

 

Írta: Tóth Krisztián Márk